|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 43 találat | lapozás: 1-30 | 31-43 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: IV. Béla /magyar király/ 2016. június 27.Csángók és faragó alkotótáborIdén is megrendezik a hagyományos fafaragó alkotótábort. Az alkotók a történelmi Magyarországról érkeztek, téma pedig: nemzeti imádságunk fába álmodása. A nyitóünnepség a TEG-ben volt. A kiállítással egybekötött nyitóünnepséget vasárnap délután tartották a váradi Tibor Ernő Galériában, melynek közössége nevében Bányai-Szabados Katalin képzőművész köszöntötte az érdeklődőket, kiemelten Csűry Istvánt, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét. Ezután Nick Ferenc, az idén 20 éves Falvak Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumi elnöke foglalta össze az által vezetett civil szervezet tevékenységét. Hangsúlyozta:küldetésük a kulturálisan hátrányos helyzetben lévő települések és társadalmi csoportok életminőségének fejlesztése, az együttműködő falvak kulturális örökségének ápolása és lehetőség szerinti gazdagítása, valamint a települések kapcsolatrendszerének fejlesztése. Az alapítvány kiemelt eseménye a Magyar Kultúra Napja Gála (január 22.) és az Európai Kultúra Napja (szeptember 20). A Magyar Kultúra Napja Gála megszervezésével a magyar nemzet közös, pártpolitikamentes és határok nélküli ünneplését mutatják be, amelyen igen jelentős képviseletben és összetételben más országok (kultúrák) képviselői is jelen vannak. Ugyanakkor a nemzetközi művészeti csoportok, a nemzetközi alkotóházlánc és a nemzetközi elismerési rendszer biztosította kapcsolatok, valamint az Európai Kultúra Napja eseménysorozat alkotó fejlesztésével példát szeretnének mutatni az európai integráció elősegítésére, és a közös európai identitás kialakítására. Úgy fogalmazott: arra törekednek, hogy a béke és a szeretet gyűrűje ölelje körül Magyarországot, igény legyen a szépre és a jóra, melyre való buzdítás érdekében több díjat, elismerést is alapítottak. Azt is megtudtuk, hogy a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében idén Sződemeteren a Kölcsey-emlékház idén kerül átadásra. A résztvevők az alkotótáborban elkészítendő műveikkel tisztelegnek a Himnusz szerzője előtt, és hozzájárulnak emléke méltó ápolásához, és az ott élő maroknyi gyülekezet lelki erősítéséhez. A tábort június 26.– július 4. között szervezik meg a hegyközszentmiklósi gyógyfürdő területén, az alkotók munkáiból pedig a tábor ideje alatt kiállítás nyílik. A fafaragók névsora: Csoma Gergely, Hornyák Róbert, Steinbach Sándor, Szalai Norbert, Nagy Mátyás, Gergely István, Kiss János László és Sipos Béla. Könyvbemutató A TEG-ben zajló nyitóünnepségen könyvbemutatót és előadást tartott a csángók életéről Csoma Gergely író, szobrászművész, néprajzkutató, akinek immár ez a kilencedik kötete a témába. Többek közt azon meggyőződésének adott hangot: a csángók nem az 1764-es mádéfalvi veszedelem után kerültek Moldvába, hanem IV. Béla király uralkodása idején, a településeik pedig 700-800 éves folyamatos jelenlétről árulkodnak. Azt is állította: Európában két olyan népcsoport él napjainkban, melyeknek genetikai állománya nem változott, illetve keveredett: a baszkok és a moldvai csángók. Ciucur Losonczi Antonius erdon.ro 2016. augusztus 19.1316 – Mérföldkő Kolozsvár történetébenMegérdemelten kapta Kolozsvár Károly Róberttől azt az 1316. augusztus 19-én kelt a kiváltságlevelet, amelynek meghatározó szerepe volt a város fejlődésében. E privilégiumok jelentőségéről Lupescu Radu történész tartott tegnap előadást a Kolozsvári Magyar Napok keretében. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem docense elmondta: bár a város több kiváltságban részesült már Károly Róbert uralkodása előtt és után is, a 14., 15. század folyamán, ilyen fontos szabadságjogokat tartalmazó oklevelet először 1316-ban kapott Kolozsvár, ezért is méltó az ünneplésre ez a történelmi pillanat. Az Anjou dinasztia hosszú harcok árán szerezte meg a hatalmat Magyarországon. Az Árpád-ház kihalását követően I. Károly magának követelte a királyságot, ami közel két évtizedes belháborúvá fajult el. A harcokban a városok, köztük Kolozsvár nagy segítséget nyújtott a királynak mind pénzben, mind katonákban, az uralkodó ezt hálálta meg a különböző kiváltságokkal – hangzott el. Kolozsvár, amely a 14. század elejére jelentős településsé nőtte ki magát, már korábban is rendelkezett kiváltságokkal. Nagy részüket V. Istvántól kapta, aki joggal tekinthető a város „újraalapítójának”. István, mint ifjabb király, apja, IV. Béla mellett az országnak Erdélyt is magában foglaló keleti felében gyakorolt hatalmat 1262-től. Számos írott forrás tanúskodik arról, hogyan igyekezett a tatárjárást keményen megszenvedő keleti részeket újjászervezni. Maga Károly Róbert is utal kiváltságlevelében arra, hogy István gyakorlatilag újraalapította Kolozsvárt. Lupescu elmondta azt is: meglehetősen ellentmondásos adatok mAradtak fenn erről a korszakról. Egyes források szerint a várost István odaadományozta az erdélyi püspöknek, mások szerint viszont uralkodói kiváltságokat adott Kolozsvárnak. A város régi lakosait egybegyűjtötte, akik mellett privilégiumokkal felruházott telepeseket hívott be. A történeti kutatás elég nehezen tudja feloldani ezt a kettősséget, a szakember feltételezése szerint arról lehet szó, hogy gyakorlatilag két település élt egymás mellett: az egyik az erdélyi püspöknek adományozott, Kolozsvár korábbi, a tatárjárást túlélt lakosai által benépesített „falu”, illetve a kiváltságokkal felruházott telepesek, a szász hospesek által „feltámasztott” város. Ennek a királyi tulajdonban levő, elsősorban szász jellegű, illetve a „magyarosabb” püspöki település összeolvadása révén jöhetett létre feltételezések szerint az a Kolozsvár, amelyben – ellentétben más erdélyi szász településekkel – fele-fele arányban volt a magyar és szász lakosok aránya a 15. században. Sz. K. Szabadság (Kolozsvár) 2017. január 14.Az emlékezet aranyszékeAz Őrhegy aljában fekszik a Székelyföld egyik kicsi faluja. Lengyel-bérce, dombsor öleli, s lakói hosszú időn át, ha szép ünnepre virradtak, színes nyakkendőt kötöttek. De lemondtak az árulkodó, díszes nyakravalóról, hogy azzal tisztára gúnyból a környékbeliek ne nyuvasztgassák őket; s avval a nagy karimájú kalapot is a kamrában örökre szegre akasztották. Hanem a takaros kis település első telepesei – egy óriás-kőhajításnyira a nagy hun király testvére és uralkodótársa várától, Budvártól – lehettek valamikor éppen lengyelek, de ha a temetőjükben évente a néma sírok, mint égő fájdalom, kigyúlnak, jelzik, hogy Lengyelfalva, az emlékezet aranyszéke, ahol a legnagyobb székely is meglátta a napvilágot, él. Lehet, igazság, amit mondanak, hogy tejből van abban a kicsi faluban minden, mert világéletükben mindig jó marhatartó gazdák voltak, de az, hogy ott, a sükői cseresznyék hazája alatt két markodban elfér a falu ártatlan lelke, mit a világ elé vihetsz, rágalom. Hová rejtőzködhetett volna el ellenségei elől biztonságosabb helyre Nagymajtény és Szatmár után a nagyságos fejedelem, mint a kicsi székely falvak dimbes-dombos világába? Kincseit a menekülni kényszerült II. Rákóczi Ferenc Lengyelfalva hatá-rába el is ásatta. Őrzi azt a népkegyelet ma is. Az öreg lengyelfalvi cserefák meg kegyesen évente vörös lepellel gondosan újra betakarják. Ők hiszik, hogy ott járt a nagyságos fejedelem, s hogy ebek harmincadjára ne kerüljenek, hát alájuk ásták el a kincseit. A fecsegő Rétpatak völgyén vezet az út a Szejkétől az emlékezet aranyszékére. Nem csoda, hogy Árpád-házi Szent Erzsébet annak a kicsi székely falunak a védszentje. Szépen beszélnek a lengyelfalviak ma is a védszentjükről, aki a második honalapítónknak, IV. Béla magyar királynak édestestvére volt. Ő is, mint Margit, az unokahúga, aki a Nyulak szigete lakója volt, Istennek tetszően a népéért élt. A fényes palotából kötényében vitte ki a kenyereket az éhezőknek. – Mi van a kötényben? – szólt rá egyszer Henrik, a sógora, a palota hatalmas ura. A szent özvegy megijedt, hogy megtiltják neki, ha rajta csípik, az Istennek tetsző, jó szolgálatot. – Rózsa – válaszolta szemlesütve. Az Isten nem engedte, hogy a szent életű özvegyet hazugságon fogják: Árpád-házi Szent Erzsébet kötényében a kenyerek valóságos rózsákká váltak. S mintha tornyával az egekbe szúrták volna, Lengyel-bérce ölelésében is egy templom uralja a teret. Bár orgonáján nem hangzik fel Liszt múltat idéző, gyönyörű oratóriuma, de oltárképén rózsák közt Árpád-házi Szent Erzsébet jóságos mosolya fogadja az oda betérőket. Ott kapta nevét a keresztségben gróf Orbán Balázs, a legnagyobb székely, akit a Teremtő nem áldott meg családdal, így törvényes örökösének az egész nemzetét fogadta. – Ha a régmúlt dicsfénye után kutatunk, nem önfitogtatásból tesszük, hanem azért, mert a múlt a jelen irányítótűje – mondta a tudós Orbán Balázs, és vállán a félelmetes ördögkelepcével otthonról vágott neki a nagy férfiú az igazi nagy útnak: hadd lássa meg a kerek világ, a Székelyföld Árkádia szépségeivel, népe pedig a spártaiak erejével van felruházva. Hanem áldott egy hely a szülőfalu, az emlékezet aranyszéke! Lehetett a legszófukarabb Lengyelfalvával a Székelyföld leírásában a falu szülötte, visszavárta az a nagy fiát, a tudós Orbán Balázst a szülőház, az öreg kúriaasztalához, hogy ott, a melegen pislákoló mécses fényében írhasson előszót a nagy művéhez ezernyolcszázhatvannyolcban. – Lengyelfalva – mondhatta méltán a jeles pusztakamarási utód, ott fent, a székely dimbek-dombok közt, ötszáznyolcvankét méterrel a tengerszint felett – az emlékezet aranyszéke. Mondhatta, mert magának Sütő Andrásnak, a nagy mezőségi írónak a fülébe súgták először a szelekkel ajnározó öreg lengyelfalvi cserefák, hogy aztán tőle mindenki tudomásul vegye. Ambrus Lajos Népújság (Marosvásárhely) 2017. január 30.Kétnyelvű feliratok kihelyezőit küldi Magyarországra egy nagyrománTöbb mint százezer nézettsége van annak a videónak, amelyet egy nagyromán tett fel Facebook-oldalára. Brassó város bejáratánál található kétnyelvű feliratok miatt kioktatóan azt kívánja az "elkövetőknek", hogy a nevük legyen lefordítva a személyi igazolványukban. Hozzászólásában megjegyzi: Vegyétek a fordításitokat és menjetek velük Magyarországra vagy amerre akartok! Annak a Brassónak nehezményezi a magyar elnevezését, amelyet először 1252-ben említenek IV. Béla egyik adománylevelében, mint Terra Saxonum de Barasu (Barasu-i szászok földje). Hol voltak akkor még a nagyromán ősei? https://itthon.ma//erdelyorszag 2017. február 5.Műemlékek közt Dél-Erdélyben – Magas Déva vára (1.)Már hónapokkal ezelőtt terveztük ezt az utazást. Déva jó kiindulópontnak mutatkozott, s praktikus okokból kifolyólag azt terveztük, hogy itt lesz a bázis, ahonnan majd megközelítjük a célba vett dél-erdélyi helyszíneket. Úgy gondoltuk, hogy innen kiindulva megtekintünk néhány a Maros-mentén elhelyezkedő magyar vonatkozású emlékhelyet, majd úgy járunk-kelünk Hunyad és Szeben megyékben, majd másutt is, hogy valamelyest beletekintsünk az ott élő emberek életébe, de ugyanakkor információkat szerezzünk a magyar, a román és - esetleg - a szász közösségek múltjáról, ittlétük tárgyi emlékeiről és ezek őrzéséről. Mindezeken túl a természeti környezet is érdekelt, hiszen a Páring és a Retyezát hegységben egyaránt sok látnivaló kínálkozhat, ha időt szánunk a felkeresésükre és képesek vagyunk odafigyelni. A terv megvolt ugyan, de az időzítést és a kirándulás hosszúságát sem határoztuk meg pontosan és előre. Úgy gondoltuk, hogy majd igyekszünk maximálisan kihasználni a rendelkezésünkre álló időt és mindent megtekintünk, ami belefér ebbe a három napba, de kapkodni és sietni azért nem fogunk, hiszen jártunk már ezen a vidéken korábban is, s ami kimarad, az majd sorra kerül legközelebb. A program eléggé képlékenyen működött, hiszen már az első napon - csütörtökön, február 2-án - változott, Déva és Vajdahunyad várát látogattuk meg, aztán másnap Marosillye, aztán a Retyezát meglátogatása, a Zsil-völgyének rövid szemléje, Őraljaboldogfalva felkeresése következett. Ezen a napon még lettek volna egyéb célkitűzéseink, de azokat ejtenünk kellett. A látottak-hallottak azonban kárpótoltak. Szombaton Sarmisegetusa Regia - és egy-két hozzá kapcsolódó dák vár - volt az úticél, aztán Marosszentimre református temploma és a keresdi Bethlen-kastély következett volna, de ekkor is egyszerűsítenünk kellett, s választanunk Marosszentimre és Keresd között. Időhiány miatt csak ez utóbbit tudtuk "abszolválni". Este fél kilenc óra tájt érkeztünk vissza Székelyudvarhelyre. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik vendégházában szálltunk meg, ahonnan pár percnyire található a várra feljáró sikló. Előbb azonban ejtsünk pár szót a vár történetéről. A mai város fölé magasodó vulkanikus eredetű Várhegyen (371) már az ókori időkben - a dákok és a rómaiak korában bizonyítottan - erődítmény állott, amelyet IV. Béla magyar király a tatárjárás után újjáépíttetett. Itt zajlott le 1264-ben az a csata, amelyben a király hadvezére a szövetséges kunok élén vereséget szenvedett, az alkirály, IV. Béla fia, a későbbi V. István seregétől. 1302-től kezdődően a dévai vár az erdélyi alvajdák székhelye. 1333-ban Hunyad megye főispánjáé. 1453-ban Szilágyi Mihály birtokába jut, majd 1504-ig a Hunyadiaké lesz. 1526-ban Perényi Péter vajda tulajdona, három év múlva a Szapolyai Jánosé lesz, aki feleségének, Izabellának adja jegyajándékként (1539). Az itteni várbörtönben raboskodott és itt is halt meg a vallásalapító Dávid Ferenc (1520-1579) Erdély első unitárius püspöke. Itt tartották egy ideig fogságban Dobó Istvánt (1502-1572), Eger hős védőjét, aki rövid ideig az erdélyi vajda címét is betöltötte. 1580 után bővítik és megerősítik. I. Rákóczi György idején épül a déli kerek bástya. 1657-ben a törökök elfoglalják, Apafi Mihály (1660-1690) visszaszerzi, ám az ő idejében többnyire börtönként funkcionál a vár. A Rákóczi-féle szabadságharc idején sikeresen kiállja a kurucok ostromát. 1717 és 1719 között Steinville tábornok végeztet osztrák megbízásra erődítési munkálatokat. Vauban-rendszerű várrá építteti át. 1733-től a Haller-család birtokolja, de ekkor már nem jelentenek veszélyt a törökök. A Horea-féle lázadás idején (1784) jut fontosabb szerep a várnak, hiszen menedéket biztosított a környék nemességének, majd ide szállították és itt végezték ki a véres magyarellenes pogromba torkolló felkelés vezetőit. Déva várát később elárverezték, új tulajdonosa, Pogány Franciska elhordatta, a mozdítható értékeket pedig elszállíttatta. Az 1848-49-es forradalom idején kisebb, helyi érdekű erődítményként osztrák császári kézben szolgált. A honvédek 1849. május 27-én foglalták el, Bem tábornok lőszerraktárt rendeztetett be a várban, amely aztán rejtélyes körülmények közepette augusztus 13-án felrobbant, több mint 100 fő halálát okozva. Öt nappal később Bem hadserege itt tette le a fegyvert. Ezt követően a város kezelésébe került a vár és környéke, amelynek már csak a Várhegy ormán található épületei maradtak fenn erősen romos állapotban. 2007 után Európai Uniós források bevonásával a Hunyad Megyei Tanács végeztetett igen komoly felújítási munkálatokat, kiépültek a csúcsig vezető gyalogos-sétányok, az északi oldalon pedig siklót helyeztek üzembe, amely kiválóan alkalmas arra is, hogy az odalátogatók felvételeket készítsenek a városról és annak környékéről, majd bejárják a felújított részeket. A tetőn levő zárt udvarban elhelyezkedő tömlöc, amelyben Dávid Ferenc meghalt azonban nem került felújításra, s nem is látogatható. Oda csak különleges alkalmakkor, kérésre lehet belépni. Ilyen ritka alkalmak a Magyar Unitárius Egyház által szerevezett megemlékezések (minden év november 15-én, Dávid Ferenc halála évfordulóján). Úgy tűnik, hogy a felújítást nagyjából szakszerűen elvégezték. Egyébként nincsenek itt olyan építészeti emlékek, díszítőmotívumok és bizonyos kultúrtörténeti korok stílusához köthető épületrészek, amelyek különösebb művészi és restaurátori szakértelmet igényelnének. Kellő odafigyeléssel, betartva az anyaghasználat és a technológia szabályait, elvégezhető volt a helyreállítási munka. A kőművesek és ácsok elég tisztességes munkát végeztek. Kissé zavaró, hogy helyenként a tégla- és kőburkolatok teljesen újszerűek, hasonlóképpen a faszerkezetek is, de idővel az ódon falakhoz vénülnek, s akkor eltűnnek majd ezek a különbségek. Külön említést érdemel, hogy a történelmi tények egy részének elhallgatása mellett, mégiscsak vannak magyar nyelvű tájékoztatók, s a kültéri feliratok és a nyomtatványok, illetve a használati utasítások szintjén is felbukkannak a magyar nyelvű szövegek. Nem túl népes ma a város magyarsága, a 70 ezres lakosságnak mindössze 7,5 %-át képezi (mintegy 5500 fő). Nem néztük meg ugyan a pontos statisztikákat, de biztos, hogy éves szinten igen jelentős az idelátogató magyar turisták aránya is, úgyhogy az ilyen irányú gesztusok teljesen természetesek. Nem volt kifejezetten turistaszezon látogatásunk idején, de azért egyéni és csoportos látogatók folyamatosan érkeztek, gyakran lehetett magyar szót hallani, több magyarországi rendszámú autót fedeztünk fel a vár alatti parkolóban. A gyenge ipari tevékenység mellett igen jelentősek megyeszerte a turizmusból származó bevételek, hiszen a várak és múzeumok látogatása mellett számos sportolásra alkalmas helyszínt is népszerűsítenek, amelyek a szolgáltatások minőségére is hatnak, hiszen szállást és étkezési lehetőséget is kell biztosítani a látogatóknak, ha itt kívánják őket pár napra tartani. A vár könnyen megközelíthető a közelben elhaladó országútról. Úgyhogy tulajdonképpen kihagyhatatlan. Ajánlani merjük a Magna Curiában működö helyi múzeumot is (1882), amelyben ma a Hunyadmegyei Történelmi és Régészeti Társulat által létrehozott közgyűjtemény jogutódja, a Dák és Római Civilizáció Múzeuma működik (1938 óta) - lehet benne szelektálni és bizonyos kritikával szemlélni a kiállított anyagot, amelyet ott a látogató elé tárnak. Simó Márton eloszekelyfold.com 2017. február 24.Dél-Erdély pedig vanLapunk tavaly közölt hatalmas, román falfeliratot Brassó városából, amelyen újból tudomásunkra hozták a szerzők, mennyire utálják a magyarokat; azt is jelezvén a gyakorlatban is, hogy hiába törlik le azt, úgyis visszaírják. Hiába na, szavatartók a szerzők. Én most Brassó lakosságának tudomására akarom hozni és örömmel, hogy nem vész el minden, amit veszett kutyák riogatnak. Lám, a városról írásos emlékünk van már 1252-ből, IV. Béla magyar királyunk egyik adományleveléből. Nyilván, adományozni már 750 évvel ezelőtt is csak azt lehetett, ami megvolt. És Brassó megvala. Brassót Dél-Erdélyhez sorolja mind a történelem, mind a történetírás –, na, én itt hozakodom elő a magam friss, mai felfedezésével, hogy mindenki tudjon arról. Jelenkori történelmünkben járom Sepsiszentgyörgy várost, felejthetetlen a város mellett ez a járkálás is. Be kellett köttetnem a villanyt a lakásba. Hát ez a kálváriám tartott sok iroda és annyi déli harangszó között… Tudhatják a mai lakók, mennyit. Az egyik papíron olvasom a román nyelvű írást, fordítom magyarra emitt: Elektromos Energiaszolgáltató Szövetség Dél-Erdélyben. Brassó. Ettől – tíz nap után – új erőre meg derűre kaptam. Hiszen ha van Dél-Erdély, akkor van Észak-Erdély is, és ott van az Erdélyi-érchegység is a sok történelmi papíron. És a dolgok ilyen állapotában meg kell lennie Székelyföldnek is, ma is! Hogy is van az, hogy manapság begyepesedett, megélhetési fajgyűlöletbe jármozott román történészek és ugyancsak hasonló kötelezettségű politikusok szerint olyan föld, fogalom, hogy Székelyföld nincs! Punktum! Ebből a zavaros léből következik, hogy székely lakosság sincs. Innen már csak egy (malom-) kőhajításnyira van az a bukaresti elképzelés, hogy újra kell osztani s kebelezni a „nem létező” Székelyföldet, annak nem is létező magyar lakosságát, el Brassó, Bákó felé, kinek mennyi kell s mennyi jut a földünkből. És a munkánkból. Meg az adónkból. Aztán ha nem loccsan, akkor cseppen Bukarestből valamennyi vissza, hogy el tudjuk látni az elnyomott, halmozottan hátrányos helyzetű nemzeti kisebbségeket… Mindig is mondtam, el kell olvasnunk a számlák titokzatos szövegeit, a falfeliratokat, IV. Béla magyar király leveleit, ha még levelező viszonyban vagyunk őfelségével is. Czegő Zoltán Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. március 18.A magyar zászlót és címert ünnepelték SepsiszentgyörgyönIgazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva. 2014 decemberében határozott úgy a magyar Országgyűlés, hogy március 16. napját a magyar zászló és címer napjává nyilvánítja tiszteletadásként azok előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták, vagy bármilyen sérelmet, hátrányt szenvedtek a magyar nemzetért. Az új ünnepnap bevezetése annak az 1848-as törvénynek az emlékére is történt, melynek határozata szerint „ősi jogaiba visszaállíttatik a nemzeti szín, és ország czímere”, hogy azt minden magyar hajó, a nyilvános ünnepek alkalmával pedig a középületek s közintézetek is használják. Szekeres Attila István a nevezett határozat kapcsán egy érdekes cikkelyre is felhívta a figyelmet előadásában, mely azt bizonyítja, hogy a negyvennyolcas forradalmárok jóval európaibb módon gondolkoztak, mint a jelenkori bukaresti kormányok, prefektusaikkal: „egyébiránt a kapcsolt Részeknek szabadságukban hagyatván, hogy az ország színei és czímere mellett, saját színeiket és czímerüket is használhassák”. A heraldikus a már megszokott módon, vetített képek segítségével mutatta be, hogy a különböző magyar királyok hogyan használták zászlóikon, pénzérméiken, egyes épületek bizonyos elemein a címert, hogy a magyar zászló díszítése, színei, címerének összetétele hogyan változott annak függvényében, hogy éppen ki volt Magyarország királya, s mely más államnak is volt egyben uralkodója, és hogy az ország területe miként változott az évszázadok során. Amint megtudtuk, a kettős kereszt nem III. Béla idejében (1172–1196) jelent meg, mint ahogyan elterjedt, hanem I. András korában (1046–1060), és IV. Béla uralkodása idején (1235–1270) állandósult, a vörös-ezüst sávozott címer Imre király 1202-es aranybulláján jelent meg először, és valójában ettől kezdve állandósult, Magyarország címere pedig a ma ismert és elfogadott alakban a Szent Koronával 1618-ban jelent meg először. A sávozott jelkép az Árpád-ház címere, a kettős kereszt a királyi hatalmat jelképezi. Igazán méltóképpen ünnepelhették meg március 16-át, a magyar zászló és címer napját mindazok, akik csütörtök délután részt vettek Szekeres Attila István heraldikus, az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke előadásán a Székely Nemzeti Múzeum Bartók Termében. A Magyarország címere és zászlaja című előadás időrendben követte végig magyar jelképeink fejlődéstörténetét, több tévhitre is rávilágítva. Az előadásból és az azt követő hozzászólások-kérdések nyomán kialakult élénk beszélgetésből kiderült, sok tévhit kering a köztudatban nemzeti jelképeinkkel és azok szimbolikai jelentéseivel kapcsolatosan, a zászló és a címer egyes elemeinek megjelenéséről sokkal kevesebb információ maradt fenn, mint amennyit az utókor ezekbe belemagyarázott. Azonban, ha a jelképekből nem is lehet mindent kiolvasni, ami jellemez bennünket, ezek folyamatos változásán, alakulásán keresztül a teljes magyar történelmet végigkövethettük Szekeres Attila István előadásában. Múltunk ismerete pedig minden bizonnyal segít abban, hogy tisztábban lássuk a jelent, jövendőt. Nagy B. Sándor Háromszék Erdély.ma 2017. április 16.A BBTE rektora beszólt Lucian Boiának a kolozsvári káposzta miattA Szamos menti városban elutasítással fogadták Lucian Boia történész javaslatát, hogy (Kolozsvár román megnevezésében – a szerk.) Cluj-Napoca megyei jogú várost változtassák vissza Clujra. A Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora, Ioan Aurel-Pop azt állítja, hogy ez olyan lenne, mintha „Bălcescut eltávolítanák a történelemből, mert a kommunisták feltették az arcképét a 100 lejes bankjegyre”. Lucian Boia történész a Klúzs-napokai káposzta című véleménycikkében felveti, hogy a városnak vissza kellene térnie a Nicolae Ceauşescu által a 70-es évek elején módosított régi nevéhez – a Clujhoz. „Valójában mi volt a gond Cluj-zsal? Túl magyarul hangzott? Nem mondhatnám. A nem magyar, hanem latin nyelven íródott középkori dokumentumokban a Clus formával lehet találkozni. A román Cluj alapjában véve közelebb áll ehhez a – mondjuk úgy, semleges – elnevezéshez, mint a magyar Kolozsvár. És akkor? Lehet, hogy nem annyira a név volt zavaró, mint inkább általában véve a Cluj által képviselt történelmi és kulturális állapot, vagyis, hogy nem olyan rég még inkább magyar város volt, mint román. Az első világháború környékén több mint 40.000 magyarnyelvű személy szerepelt a kolozsvári nyilvántartásban, az alig 6.000 románnal szemben. A magyarok a két világháború között is többségben maradnak. A számarány a kommunizmus éveiben fordult meg, mára pedig a románok egyértelmű többségbe kerültek. De ugyanarról a városról van szó? Cluj hivatalosan már nem létezik, Cluj-Napoca vette át a helyét”, állítja Boia. A Napoca toldalék szerepére is magyarázatot ad: „Nem nehéz megfejteni: egy olyan történelmi pálya felvázolására szolgál, mely jóval túlmutat a magyar dominancia évszázadain. A magyarok beözönlésekor Clujnak, pontosabban Napocának már hosszú történelme volt. Dák, majd dák-római, vagyis végső soron román település volt, hiszen a dákok, mint közismert, egyfajta románok voltak. A magyarok egy olyan városba szivárogtak be, mely egyáltalán nem volt az övék.” A történész úgy véli, hogy redundáns ez a kettős megnevezés, melyet már a Drobeta-Turnu-Severinné változtatott Szörényvár esetében is alkalmaztak. Ez olyan, mintha azt mondanád, hogy „’A hölgy a feleségem nejem’. ’Ő pedig a férjem férfiam’”, véli Boia, példákat sorolva fel, hogy mit jelentett volna ez a változtatás más romániai városok esetében: Craiova-Pelendava (Királyi – a szerk.), Apulum Alba Iulia (Gyulafehérvár – a szerk.), Tomis-Constanţa (Konstanca – a szerk.), vagy Mangalia-Callatis, az ország nevét pedig Dacia-Româniára, vagy România-Daciára kellett volna változtatni. „És akkor jogos a kérdés, hogy mire jó a Napoca. Csak azért, hogy még mindig megőrizzünk valamit Ceauşescu szellemi örökségéből és történelmi elképzeléseiből? Van egy ötletem, talán túl merész, szinte utopisztikus: mi lenne, ha újra átkeresztelnénk a várost és Cluj-Napocából Cluj lenne?”, szögezi le a történész a contributors.ro portálon megjelent cikkében. A BBTE rektora: „Nem jó ötlet” Ioan Aurel-Pop kolozsvári történész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem rektora ellenzi a kezdeményezést. „Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, még a gyakorlati aspektuson túlmenően sem. Mi, románok, állandóan meg akarjuk változtatni a dolgokat. Mi lenne, ha most nekiállnák lecserélni a személyi igazolványokat és minden olyan dokumentumot, melyben szerepel a város neve. Ez nem egy égető kérdés. Másrészt a városnak két évezredes történelme van, Románia legrégebbi adatolt megyei jogú városa, már jóval Kr. u. 124 előtt megkapta a municípium címet. A jelenlegi, Cluj-Napoca elnevezés egy 2000 éves történelmet tükröz: Napoca a létezés első évezredére utal, míg Cluj a második évezredet tükrözi.” A történész azt állítja, hogy Németországban jártában sokfelé látott olyan „településeket, melyeknek a hivatalos nevében ugyan nem szerepelt a latin elnevezés, de a város be- és kijáratainál jelezték azt. Nem hiszem, hogy bárkit is sértene a latin eredet gondozása. A magyar nemesség számára is az ólatin volt a hivatalos nyelv, Erdély az a térsége volt Európának, ahol a latin nyelv a legkésőbb vesztette el hivatalos nyelvi jellegét. A Napoca elnevezés a városbeli románok és magyarok számára a település régiségét jelzi”. Bălcescu és a 100 lejes bankjegy „Azért megváltoztatni a szóban forgó város nevét, mert a döntést Ceauşescu hozta meg, olyan, mint azt mondani, hogy vegyük ki Nicolae Bălcescut a történelemkönyvekből, mert a kommunisták feltették az arcképét a 100 lejes bankjegyre. A Napoca névnek nincs semmi köze Ceauşescuhoz, a város történelméhez kapcsolódik. Nem a város hibája, hogy Ceauşescu meghozta ezt a döntést”, magyarázza Pop. Ami a város nevében szereplő két elnevezés jelentését illeti, a BBTE rektora megjegyezte: „A Cluj a latin claususból, clususból származik, ami dombok közzé zárt helyet jelent, ez megfelel annak, hogy a város egy kis medencében található. A kifejezés megfelel a német clusnak, ami zárt helyet jelent. IV. Béla magyar király 1260-ban németeket hozott a városba”, magyarázza a történész. A Napoca a régi dák Napuca településből származik, ebből lett az Aelium Napocense municípium. „Önkényes és vitákat kiváltó változtatás” Tudor Sălăgean történész, az Erdélyi Néprajzi Múzeum igazgatója elismeri, hogy Kolozsvár hivatalos nevének megváltoztatása „önkényes és vitákat kiváltó volt”. „Az 1974-ben Cluj-Napocává vált hivatalos Cluj név kommunista hatóságok kezdeményezésére történt megváltoztatása önkényes és vitákat kiváltó volt. A város sok lakóját megdöbbentette ez a változás, mely az akkor felerősödőben lévő nemzetikommunizmus megnyilvánulása volt. De el kell mondanunk, hogy ezt a változtatást, még akkor is, ha arról Nicolae Ceauşescu döntött, a kolozsvári akadémiai-egyetemi körök egyes képviselőinek kezdeményezésére hajtották végre, akik szintén olyan ötleteket melegítettek fel, melyek már a két világháború között megjelentek. Tehát hiba lenne azt állítani, hogy a Cluj-Napoca kifejezés csak úgy megérkezett Bukarestből. Ellenkezőleg, az elnevezés melletti érveket kolozsvári történészek szolgáltatták.” Az elnevezést csak népszavazással lehetne megváltoztatni „A kolozsváriakat nem kérdezték meg erről a változtatásról és így ezt a döntéshozók szűk köre által meghozott döntést önkényesnek lehet tekinteni. Ez annak ellenére is így van, hogy a város megnevezésének megváltoztatását maga Ceauşescu jelentette be a Széchenyi (Mihai Viteazul) téren tartott nagygyűlésen, a kolozsváriak pedig, a kor szellemének megfelelően, ovációval és éljenezve fogadták, még akkor is, ha sokuk – valószínűleg – értetlenséggel vagy nemtetszéssel tekintett erre a változásra”, magyarázza Sălăgean. Arra a kérdésre, hogy „Vissza lehet térni a város régi nevéhez?”, a történész a következőt válaszolja: „Elméletileg igen, azzal a feltétellel, hogy a város többsége egy népszavazás keretében a Napoca elhagyása és a régi, Cluj névhez való visszatérés mellett teszi le a voksát és a Parlament törvénybe iktatja a változást. Becslésem szerint a város mai lakóinak többsége azonban inkább a Cluj-Napoca név megtartása mellett szavazna, még akkor is, ha kétségtelenül számos támogatója van a Cluj névhez visszatérésnek is. De nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most népszavazást kezdeményezni ebben az ügyben, mert ez olyan feszültségeket és konfrontációkat szülhetne, melyek a nacionalista áramlatokat erősítenék fel.” Emil Boc: soha nem fogok ilyesmit kezdeményezni Másrészt Emil Boc polgármester vehemensen ellenzi az ötletet: „Cluj-Napoca a megyei jogú városunk helyes elnevezése, a tudományosan igazolt történelmi dimenziót tükrözi. Soha nem fogok kezdeményezni vagy támogatni olyan lépést, mely az elnevezés megváltoztatására vonatkozna.” A városháza éppen most dolgozott ki egy háromnyelvű táblákra vonatkozó tervet, melyeken latinul, németül és magyarul (és románul – a szerk.) jeleznék a város határát a bevezető utak mentén.. A latin elnevezés: „Mvnicipium Ælivm Napocense”. Főtér; Adevărul; itthon.ma/erdelyorszag 2017. augusztus 20.Nemzeti konzultációt indítanak TrianonrólVecsésen, a trianoni országcsonkítást megjelenítő székely kapu körül kialakított történelmi emlékhelyen mondott Szent István-napi ünnepi beszédében, Patrubány Miklós bejelentette, hogy idén ősszel a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság számos más, nemzetben gondolkodó szervezettel karöltve nemzeti konzultációt indít Trianonról, amelynek során a ma élő magyar nemzedék millióinak kérik ki álláspontját az 1920. június 4-én Versailles-ban meghozott békediktátumról, a magyarságot máig sújtó nemzetgyilkossági kísérletről. Szent István napján Vecsésen a magyar történelem újabb négy nagy személyiségének avatta fel mellszobrát a történelmi emlékhelyet kialakító, v. Hompoth Zoltán vezette Orbán Balázs Erdélyi Kör. A ma megörökítettek: Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelem, Kossuth Lajos és gróf Széchenyi István. Ezzel – Atilla, Csaba, Árpád, Szent István, Szent László és IV. Béla után – tízre emelkedett történelmünk Vecsésen köztéri szoborral megörökített nagyjainak száma. A magyar keresztény állam alapításának ünnepére időzített szoboravatás ünnepi szónoka Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke volt. Patrubány Miklós külön-külön méltatta a most leleplezésre kerülő szobrokkal megörökített személyiségek mindegyikét, és fontosnak tartotta Szent István személyén túl a magyar államalapításban meghatározó szerepet játszó Árpád nagyfejedelemnek és elődjének, Atillának a méltatását is. A hely szelleméhez igazodva, az MVSZ elnöke a trianoni nemzet- és országcsonkítást tette beszédének politikai súlypontjává, és bejelentette, hogy a Magyarok Világszövetsége és az Országos Trianon Társaság elnökségének előző napi közös ülésén meghozott határozata szerint a két szervezet októberben nemzeti konzultációt indít Trianonról. (MVSZ-közlemény) Erdély.ma 2017. szeptember 13.„Három nap, ami rólunk szól”Az idén is nagy sikere volt a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napoknak, mondták el a szervezők. Egyúttal átadták a Belényesújlakra tervezett szobor makettjét a helybéliek képviselőinek. Az immár ötödik éve megrendezett, háromnapos rendezvény részleteiről Borsi Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezésért felelő ügyvezető alelnöke, Balog Lóránd László, a belényesújlaki RMDSZ elnöke és helyi tanácsosa, valamint Grim András, a megyei RMDSZ szórványügyekkel foglalkozó ügyvezető alelnöke számolt be. A szeptember elején megszervezett háromnapos rendezvény Belényesújlakon, néptáncfesztivállal kezdődött, melyen évről évre egyre többen vesznek részt – az idén több mint háromszázan. A néptánc- és népdalegyüttesek a település központjától a focipályáig vonultak, a fellépések a pálya melletti színpadon zajlottak. Immár harmadik alkalommal a debreceni Hajdú táncegyüttes is részt vett, népdal- és néptánc előadások követték egymást, egyre többen jöttek ki, nagyon jó volt a hangulat. Amint Borsi Lóránt elmondta, a rendezvényt a Bihar megyei RMDSZ szervezi a történelmi egyházakkal és a helyi civil szervezetekkel, de nem valósulhatna meg, ha a helyiek nem támogatnák. „Ha szorgos kezek nem biztosítanák a szervezés hátterét, nem jöhetne létre” – hangsúlyozta ki. Az első nap során mintegy négyszáz embert vendégeltek meg – szereplőket és résztvevőket egyaránt – bográcsgulyással, kaláccsal, üdítővel. Családi nap Míg az első napot a hagyományőrzésnek szentelték, a második nap szokás szerint családi nap volt, mely ezúttal Köröstárkányon zajlott. Itt bográcsgulyás főző verseny is volt, sok gyerekprogrammal készültek – például felfújható ugróvárral, gyermekeknek szóló előadásokkkal, de különféle koncertek, mulatós előadások is voltak. Az est fénypontja a Sipos F. Tamás által alapított Exotic együttes fellépése volt. Ezen a napon nyolcszáz körüli volt a megvendégeltek száma, de valójában sokkal többen látogattak el egyik vagy másik rendezvényre, mondta el Balog Lóránd László. A harmadik nap hagyományszerűen az elcsendesedésé, az egyházi jellegű találkozóké és az idén sem volt ez másként. A köröstárkányi templomban harangszentelés zajlott: Csűry István püspök tartott istentiszteletet, majd megszentelte az új harangot. A régi harang ugyanis megrepedt, s bár kijavították, már nem lehetett visszahelyezni eredeti helyére, így helyi összefogással új harang készült. Amint a helyi református tiszteletes, Sebestyán László Ede kiemelte, a helyi baptista gyülekezet, valamint a testvérgyülekezet is gyűjtést szervezett a református templom harangjára. Az istentiszteletet ökumenikus kórustalálkozó követte, majd ünnepélyes keretek között átadták a református egyházközség felújított épületét, mely egy közösségi térként működik mostantól a köröstárkányi magyarság számára. Díjátadás Grim András elmondta: a rendezvénysorozaton belül, vasárnap este hetedik alkalommal adták át a Zsisku János Szórványdíjat, ezúttal Beregi János mezőtelegdi borásznak, kitartó emberségéért, és a magyarság hathatós érdekvédelméért, majd a Debreceni hajdú Táncegyüttes előadásával zárult a rendezvénysorozat. A díjat a Bihar megyei RMDSZ alapította olyan intézmények, személyek, személyiségek számára, akik maradandót alkottak a Bihar megyei szórványmagyarság megmaradásáért. A háromnapos kezdeményezés az idén is nagyon jól sikerült, a lelkesedést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy például szombaton estére ugyan elromlott az idő, de a koncert után mintegy háromszázan ott maradtak, hegedű szólt, nótákat énekeltek hajnali háromig a szervezők által felállított hatalmas sátrakban. Összesen három-négyezer résztvevő fordulhatott meg, állandóan váltották egymást, valójában úgy is gondolták ki a rendezvényt, hogy mindenki találja meg a magának valót. „Három nap, ami rólunk szól – ez nagyon fontos a térségben lakó magyarok számára” – hangsúlyozta ki Borsi Lóránt. Szobrok A szervezők évről évre fel szoktak állítani egy-egy szobrot is a térségben. Belényesen Petőfi Sándor, Köröstárkányon Bartók Béla szobrát állították fel, Várasfenesen IV. Béla Király szobrát fogják felavatni, a mű már elkészült, azonban a talapzat elkészítése, a helyszín megállapítása, valamint az engedélyek megszerzése még hátravan, de terveik szerint még az idén állni fog, Magyarremetére pedig Szent László szobrát tervezik, a makettet már átadták a helybéliek képviselőinek. Belényesújlakron II. Rákóczi Ferenc szobrát fogják felállítani, a makettet szerdán a megyei RMDSZ képviselői átadták Petrucz János Zoltán belényesújlaki református tiszteletesnek, valamint Balog Lóránd Lászlónak. A szobrot, akárcsak az eddigieket, Deák Árpád szobrászművész fogja elkészíteni. Neumann Andrea / erdon.ro 2017. október 16.Turulmadaras szobrot avattak ÉrmihályfalvánA városnak és a református gyülekezetnek az egykori Turul-nemzetséghez tartozását jelképező szobrot avattak Érmihályfalván. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem, hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára. A lexikon szerint Érmihályfalva „első írásos említése 1270. augusztus 20-áról származik, és Turul Comes özvegyét említi birtokosként. A Michal nevű birtokot IV. Béla király adományozta Pál Comesnek, aki Onnus nevű lányának hozományként adta a Turul Comessel történt házasságkötése alkalmával.” A város, ezzel együtt a református gyülekezetnek a Turul-nemzettséghez való kötődése jegyében avattak október 15-én, vasárnap délben turulmadaras emlékművet a református templomkertben, mely, mint elhangzott, része és egyben utolsó eleme a tavaly júniusban avatott Összetartozunk-kompozíciónak. Az ünnepség a megszokott 11 órás istentisztelettel kezdődött, melynek igehirdetője Forró László hegyközkovácsi lelkész, egyházkerületi főjegyző volt. Egy hétköznapi életből vett példán át mondta el, miként ismerkedett meg a műszaki életben használt „lebutítás” fogalmával. Ezt jelenti, amikor egy eredetileg jó terméket, alkotást „lesilányítanak”. Valami hasonló történik társadalmunkban is, miközben Isten a maga hasonlatosságára teremtette az embert, ám a „mindenki valósítsa meg önmagát”-elv uralkodott el. „Vannak lebutított verziójú emberek, akikkel nincs mit kezdeni, nincs már mit mondani nekik, ők csak a magukét fújják”, fogalmazott az igehirdető. Ilyen körülmények között nehéz a bűnöktől megszabadulni, megbocsátani, a dolgokat meg nem történté tenni. „Megbocsátunk, de nem felejtünk”, szól az emberi bölcselkedés, a kérdés pedig: mi lesz a javakban, még inkább a lelkekben okozott károkkal? A főjegyző válasza: mindezt Isten által lehet rendezni, Jézus áldozatáért. Az avatóra utalva hozzátette: az egykori Turul nemzetség központjában a szobor üzenet a múltból a jelennek, a jövőnek. Erkölcsi iránytű Forró László szolgálatát Balázsné Kiss Csilla helyi lelkész köszönte meg, majd a vallásórás gyerekek műsora előtt ahhoz kapcsolódó gondolatokat osztott meg. Ebben egyebek mellett kifejtette, a turul, őseink szent madara kifejezi, hogy kik vagyunk és milyenné kell formálódjunk. Nem az a fontos, hogy faji besorolása szerint a kerecsensólyomról van szó, hanem hogy egykoron és ma is erkölcsi iránytű a nemzet számára, megmutatva: hová és mi végre rendelte a magyarságot Isten. Az említett vallásórások nemzeti érzelmű versekből összeállított műsora végén Balázs Borbála énekelt szólóban, majd Himnusszal ért véget az ünnepség templombeli része. A tavaly avatott Összetartozás-kompozíció előtt folytatódott a rendezvény, ahol a Pusztai Farkasok Hagyományőrző Íjászegyesület helyi és székelyhídi tagjai álltak díszőrséget. Egy imádság után Czeglédi Kinga és Baricz-Nánási Balázs mondott egy-egy verset, majd dr. Tiba István országgyűlési képviselő, Érmihályfalva egyik testvérvárosának, Balmazújvárosnak korábbi polgármestere és Kovács Zoltán főgondnok leplezték le a szent koronán álló turulmadarat ábrázoló alkotást (a marosvásárhelyi Miholcsa József szobrászművész alkotása, a hozzá tartozó obeliszk a helyi Erdélyi István vállalkozó önzetlenségét dicséri). Üzenet haza Avatóbeszédet a Fidesz-MPP politikusa mondott, egyebek mellett Garay János: Az Árpádokból című verséből idézve: „Csak törpe nép felejthet ős nagyságot, / Csak elfajult kor hős elődöket.” Mi nem vagyunk törpe nép, bár sokan szeretnék, ősi nemzettségeink egyike a Turul, melyhez érthetően ragaszkodik birtokuk központja, Érmihályfalva lakossága, fejtette ki a politikus, aki szerint ezt a ragaszkodást jól kifejezi annak a szobornak az avatása, mely híd a múlt és a jövendő között. Kovács Zoltán meghatódottan adott hangot örömének, Wass Albert versére utalva „üzent haza” a Turul nemzetség, a Bernáthok és Sas Kálmán nevében: itt voltunk, vagyunk, leszünk. Ezek után Csűri Enikő tolmácsolásában el is hangzott az Üzenet haza című vers, melynek a hagyományőrző íjászok csatakiáltása adott nagyobb nyomatékot. Rencz Csaba / erdon.ro 2017. november 1.Félezer kilométeren a lovagkirály emlékének nyomábanElkísérjük az marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület tagjait és szimpatizánsait erdélyi körútjukra, akik Szent Lászlót ábrázoló freskók nyomába eredtek. De mi készteti az örménymagyarokat arra, hogy a magyar király után kutassanak? Elsősorban az, hogy az Erdélyben I. Apafi Mihály fejedelem engedélyével, mi több, az ő ösztönzésére megtelepedett örmények a történelem folyamán honfiúsítást nyertek, a „magyar nemzetbe bekebeleztettek”, s az amolyan két felmenővel rendelkező hálás örmény, illetve immár magyarörmény nép ugyanolyan tisztelettel emlékezik a magyar nemzet nagy elődeire, mint a magát tősgyökeresnek tartó magyarság. És mert az idei évet Szent László évnek nyilvánították, természetes, hogy leróják kegyeletüket a történelemalakító nagy király emléke előtt. Ám van a történetnek egy másik vonzata is. Manapság egyre több magyar és örmény történész, kutató, vallás- és etnikumtörténeti szakember vél felfedezni rokonságot a két nép, a magyar és örmény között. A Kézai és a Thuróczi krónikák szerint honfoglaló eleinkkel is jöttek örmények a Kárpát-medencébe. Aztán II. Endre magyar király keresztes hadjárata során Örményországban járt, s András fiát majdnem meg is házasította II. Levon örmény király Zabel nevű lányával. Elképzelhető, hogy amikor II. Endre hazatért, vele tartott egy kisebb örmény kolónia, akik aztán csatlakozhattak a már itt élő örményekhez. Az ő jelenlétüket helynevek is bizonyítják (pl. a Maros megyei Szászörményes). Sok egyéb mellett azonban az ugyanazon vagy egymáshoz közeli történelmi szálláshellyel rendelkező két nép harcmodora mutat nagy hasonlóságot. Elég a korabeli krónikák rajzain látható hátrafelé nyilazó harcosok látványának hasonlóságát említeni. Ennek a keleti eredetű, a kalandozó magyarok harcmodorának a megjelenítése a Szent László-freskókon is fellehető. A mintegy félszáz fős csoportot elkísérte Kálmán Attila arisztokráciakutató marosvásárhelyi történész, aki amolyan idegenvezetői minőségben igen nagy szolgálatot tett az ötszáz kilométeres úton, amikor az útvonal mentén felbukkanó települések történetéről, érdekességeiről, történelmi vonatkozásairól, jelentős szülötteiről tájékoztatta a csoportot. Világörökségi helyszínen Az első állomás Gelence. Szaporán szitáló esőben érkezik a busz Székelyföld egyik leghíresebb műemlékéhez, a kis utcában levő, az UNESCO Világörökség részét képező, Szent Imrének szentelt katolikus templomhoz. Némi várakozás után előkerül a harangozó néni, aki látogatók érkezésekor idegenvezetővé avanzsál. A templom építése a tatárjárás utánra, 1245 körülire tehető. A templomhajó és a diadalív félköríves formája teljes egészében megmaradt ebből az időből. Szentélyét a 15. században elbontották, majd a kövekből újabb, gótikus stílusút építettek. Az egyik szentségfülke őrzi az újjáépítés dátumát: 1503. Javítására – az 1802-es földrengés okozta károsodás után – 1932-ben került sor, ekkor feltárták a gótikus szentély alatt a románkori szentély maradványait. Ekkor találtak meg egy rovásírásos emléket is. A freskók ott rejtőztek a falfestés alatt, az 1966-os felújítás során megtisztították őket, s felújították a kazettás mennyezetet. Tizennyolc évvel ezelőtt a templom külső falán falfestmény-részleteket is feltártak. A 14. századi festményen egy keresztény lovag, Szent Imre, Szent László és Szent István alakjának részletei töredékesen láthatók. Ami a lovagkirály ábrázolását illeti: a nyugati hosszfalon az 1330-as években keletkezett képsorozat elején Szent László látható, amint elindul Váradról. Ezután mindjárt a kerlési, pontosabban a cserhalmi legenda következik. A király üldözőbe vesz egy kun katonát, aki egy elrabolt magyar lánnyal menekül, majd Szent László és a kun harcos küzdelmét láthatjuk, az előbbi fehér lovon, a kun pedig fekete lovon harcol. A dráma következő pontja, mikor a magyar lány előbb a lábát, majd a fejét vágja le a kun vitéznek a király kardjával. A Jézus életéből vett jelenetek egy évszázaddal később keletkeztek, a 15. század elején. Oklándon is kibontják a freskókat Egy kis miklósvári kitérő és az ottani Kálnoky-kastély meglátogatása után továbbra is kitartó, mokány esőben ér el a csoport Oklándra. A 13. századi építésű – jelenleg unitárius – oklándi templom a kazettás mennyezetéről híres. Ezek nagy része az 1700-as évek harmadik harmadából valók, ám van néhány 16. századi, amelyeket a papi székbe építettek be. A hajó falképei igen sérültek, ugyanis vakolatot húztak rájuk, emiatt a kibontásuk, restaurálásuk is igen nehezen kivitelezhető. A déli falon Szent Péter és Pál alakját bontották ki, a szalagra írt név könnyen azonosíthatóvá teszi a két alakot. Itt látható, hogy a templom korszerűsítése idején semmi gondot nem fordítottak arra, hogy a vakolat alatt rejtőző képeket megmentsék, vagy legalább ne károsítsák. A villamos vezetéket egyszerűen belevésték a képekbe. Az északi falon Szent László legendájának ábrázolása áll, azonban nagyon sérült állapotban. A sérüléseket itt is a késői vakolás okozta. Jelenleg dolgoznak a freskók megmentésén, ám jól látható a korábbi korok vandál beavatkozása. A Szent László-képek alatt a Feltámadás és az Üdvözültek serege jelenet vehető ki. A két és fél méter magas kőfallal körülvett építészeti emlékhez késő gótikus torony is tartozik, melyet 1937–38-ban a középkori templom kibővítésével építették a mai formájára. A régi templom faragványai eredeti vagy másodlagos elhelyezésben megtalálhatók a mai építményben. A bővítéses újjáépítésnél a helyi közösség nem akarta megtartani a régi faragványokat, építészeti elemeket, mert elavultnak, fölöslegesnek tartotta azokat. Az akkori lelkész cselhez folyamodott: árveréses eladásra hirdette meg a kidobásra ítélt elemeket, s az árakat igen magasra srófolta. Az első ajánlattevő ő maga volt. Amikor a hívek látták, hogy ilyen árat ajánlott értük, meggondolták magukat. Ha a pap ennyit adnak érték, ha már ilyen értéket képviselnek, akkor nem eladók! Így épültek be ezek a templom új részébe. A Szent Lászlót ábrázoló freskókon kívül van a templomnak, illetve az egyházközségnek egy másik büszkesége is. A papi lakás bejáratánál található faragott székely kapu 1809-ből való, ez Hargita megye, de talán az egész Székelyföld legrégebbi álló és ma is használt székely kapuja. Mi több, egy harmadik büszkeségük is van az oklándiaknak. Ez a templomban elhelyezett 1848-as eredeti toborzózászló, melyet 1990-ben találtak meg a templom orgonájába rejtve, majd 1997-ben restauráltak a Magyar Nemzeti Múzeumban. Unokák, dédunokák adománya Ablakkal vágták ketté a Szent László-legendát megjelenítő falikép-filmet a homoródkarácsonyfalvi templomban. A jelenleg unitárius templom az 1200-as évek végén épült egy domb tetején. A kőfallal kerített templomnak megmaradt félköríves záródású, negyedgömb kupolával fedett szentélye és nyugati kapuja az első építési periódusból származik. Déli kapujának kialakítására és ablakainak bővítésére a 14. században kerülhetett sor. Robusztus tornyának építése idején készült az Agnus Dei domborművel díszített nyugati kapu a rajta olvasható évszám alapján 1496-ban. Tizenegy évvel ezelőtt sikerült feltárni a templom freskóit, elsőnek a szószék fölöttit, amely Jézus születésének jeleneteit ábrázolja. Szintén a keleti falon ábrázolták a Szent László-legendát, a kerlési csatát (1068). Az első jelenete a ritkán ábrázolt kihallgatás. A trónon ülő szent király előtt egy féltérdre ereszkedő bajuszos alak látható. Közvetlenül mellette egy Váradot szimbolizáló stilizált épület kapujában áll az áldásra emelt kezű püspök. Maga a csatajelenet két részre oszlik: Szent László a forgatag közepén, amint bárdjával lesújt az egyik lova nyakát átölelő kunra. És itt szakad meg a legenda filmje. Az 1853-ban készített új ablak kivágásával megsemmisítették az üldözési jelenet egy részét. Az üldözési jelenetről hiányzik maga a király. Az „ablakba került”. Csak a fehér lova látszik, mögötte meg a lovagi sereg lándzsát szegezve. Az ablakon túli jelenetsorban az első kép egy hátrafelé nyilazó harcost ábrázol. A következő képkockán László birkózik a kun vitézzel egy szikla mellett. A birkózási jelenetben Szent László viselete megváltozik. Vértje helyett vörös színű, bő ujjú, hermelin szegélyű vörös ruhát visel, fejéről is hiányzik a sisak, csak korona látható rajta. És ugyanitt van a lefejezés jelenete. Az újabb függőleges osztás után található a pihenési jelenet. Ebből már jelentős rész hiányzik. A freskó színeinek intenzitása alig változott az évszázadok során, ma is eredeti pompájában tárul elénk. Sokkal élénkebbek a színárnyalatok, mint a gelencei freskónál. A hajóban lévő képek sokat ígérnek. A szentély falképeinek feltárására még nem került sor, egyelőre csak a falfelület szondázásánál tartanak, a hajóbeli faliképek alapján bízhatunk abban, hogy számos meglepetést tartogat még ez az épületrész. A templom mellett áll egy emlékmű. Erzsébet királynőnek (Sziszinek) állították 1904-ben, születési évének (1837) megjelölésével. Néhai Nagy Sándor (1821–1897) itteni lelkész dédunokái 108 évvel az emlékmű állítása után saját költségükön felújították. Egyébként az első emlékművet is a lelkész és felesége, Gálfy Borbála fiai, Gyula és Lajos állították. És még egy érdekesség – amikor a négyoszlopos, lánccal körülvett emlékmű már majdnem készen állott, az egyik dédunoka elnézést és türelmet kért a karácsonyfalviaktól: még egy kicsit várni kell a Vietnamból megrendelt zöldes árnyalatú hatszögletű márvány sarokoszlopok megérkezésére. És a derék karácsonyfalviak kivártak, így aztán 2012-től a zöld márványtömbök ott állnak az emlékmű négy sarkánál a láncokat tartva. Biztos, hogy Váradról indult... Az utolsó állomás Bögöz. Az itteni unitárius templom Udvarhelyszék egyik legszebb középkori emléke. A 13. századi eredetű templomban a Szent László legenda faliképei részletesebben szólnak a legendáról, mint bárhol máshol. A képeket 1898-ban Huszka József fedezte fel. A falképek ikonográfiai elrendezése, a szuggesztív erővel megjelenített legenda nemcsak a hétszáz évvel ezelőtti festő észak-itáliai igazodású stílusáról, hanem valósághű ábrázolásmódjáról is vall. Különösen a mozgalmas csatajeleneteken érzik az élményszerűség. A szakirodalom a bögözi és gelencei László-legendát mint a téma legkorábbi megörökítését tartja számon, keletkezésüket a 13. század legvégétől a 14. század közepéig terjedő időszakra teszi. A jelenetsor a nagyváradi vár hiteles ábrázolásával, az innen fehér lovon induló László király képével kezdődik, a váradi püspök adja áldását a távozó királyra. Ez egyik hiteles ábrázolása a váradi várnak a 13. századból. Biztos tehát, hogy László király onnan indult el. Ezek a képek jelenleg a karzat fölött vannak. Antiochiai Szent Margit legendája az északi fal teljes hosszúságában a László-legenda alatti sávot tölti ki. Ez tizenegy jelenetből álló ciklus. Az Utolsó ítélet képsora az alsó harmadik sávban húzódik, az északi fal teljes hosszúságában. A falképeket egy és fél, illetve két méteres magasságú regiszterekben festették meg, a templomfal felső harmadától kezdődően, néhol takarva egymást. A templom udvarán mutatnak egy érdekes történetű sírkövet. Felirata: „Anno 1862 fog huzo Barabas Mozes ...”. Nos, a történet szerint Barabás foghúzó mester ugyancsak adhatott magára. Akkoriban ugyanis csak az előkelőségek temetkezhettek a templom udvarára, s a foghúzónak pontosan erre fájt a foga. Megígérte az egyházi elöljáróknak, hogy busás stallumot fog fizetni, ha engedik, hogy a templomkertben várja a feltámadást. A tisztes elöljárók bele is egyeztek, Barabás uram annak rendje és módja szerint el is halálozott, el is parentálták a templomkertben, de utóbb kiderült, hogy a stallumról ugyancsak megfeledkezett a derék fogász. Jog szerint a feleségnek is ugyanott kellett volna nyugodnia, igen ám, de hibádzott a sírmegváltás. Aztán amikor Barabásné is jobblétre szenderült, az egyháztanács nem engedte a templomkertbe való temetését. Így esett meg, hogy a két Barabás, a fog húzó meg a felesége külön-külön várakozik a trombitaszóra. Szent László-emlék Beszterce-Naszód megyében Feltevődhet a kérdés: miért mentek ennyire messze a marosvásárhelyi magyarörmények Szent László-legendát látni? Nos, a város környékén vannak középkori templomok, amelyekben vannak régi falfestmények, de furcsa módon egyikben sincs – vagy legalábbis eddig nem találtak – Szent László király életére vonatkozó ikon. A Szászrégentől alig 5 kilométerre levő Marosfelfaluban, a református templom udvarán áll egy Árpád-kori romtemplom. Régi, egyhajós, a 13. század második felében, a Maros árterületén, valószínűleg IV. Béla (1235–1270) betelepített szászai építették. Terméskőből és téglából készült félköríves szentélyét gömbboltozat fedte. Valószínűnek tartható, hogy a 20. század hajnalán még látható falfestményeket a 13. század utolsó negyedében alkották. A napjainkban kivehető kevés foltot ezért a homoródi evangélikus templom régi szentélyében találhatókkal együtt erdélyi freskófestészetünk legkorábbi emlékei között tartják számon. A boltozaton, a keleti szentélyablaktól balra a Keresztről való levétel képe sejthető. Mellette, jobbkézre a Feltámadott Krisztust festették meg dicsfényben. A keleti és déli ablak között az utolsó ítéletet ábrázolták. Van Szent Katalin-ábrázolás is. Szent László – nincs. A marosszentannai református templom a 13. század második felében épült. Ebből a korból való félköríves szentélye, diadalíve, a szentély boltozata és a szentségtartó fülke is. A szentélyben és a diadalíven látható falfestmények a 14. századból származnak, feltehetően észak-olasz mesterektől tanult festőmester művei. A szentélyzáródásban Szent Anna jelenete és Szent Péter apostol alakja áll, a szentély déli oldalán Szent Pál apostol és egy beazonosítatlan apostol alakja, a diadalív bélletén ószövetségi próféták medalionjai (Dávid, Illés, stb.), a diadalív déli, szentély felőli oldalán Anjou Szent Lajos alakja, feljebb az okos és balga szüzek lámpást tartó mellképei, a hajó nyugati falán, a felső regiszterben három apostol ülő alakja az utolsó ítéletből, az alsó regiszterben a Leviatán és az elkárhozottak seregének töredékes jelenete látható. A déli hajófal külső oldalán három koronás szent álló alakja látható töredékes állapotban. Szent László – itt sincs. Mi több, a nyárádszentlászlói unitárius templomban sincs. Ám van egy viszonylag közel levő, Szent Lászlót idéző hely. Kerlés település Beszterce megyében, Marosvásárhelytől mindössze 87 kilométerre. Ide érdemes ellátogatni. A határában fekvő Cserhalom-hegyen vívták 1068-ban a cserhalmi csatát, amelyben Salamon magyar király Géza és László (a későbbi Szent László király) hercegekkel legyőzte az Erdélybe betörő Ozul kun seregét. Ehhez a csatához fűződik Szent László gyakran ábrázolt lánymentésének legendája. Cserhalmon 1992-ben, László király szentté avatásának nyolcszázadik évfordulója alkalmából a csíksomlyói ferencesek állítottak emlékkeresztet, majd 1998-ban ugyanott közel tíz méter magas emlékművet avattak. Bakó Zoltán / liget.ro 2017. november 28.A „második honalapító” szobra VárasfenesenA várasfenesi református templom kertjében, a világháborús áldozatok turulmadaras emlékművétől karnyújtásnyira avatták fel november 26-án, vasárnap kora este a „második honalapítónak” nevezett IV. Béla király mellszobrát. Neki tulajdonítják a falu határában állt vár építtetését. „A romok egy viszonylag nagy kiterjedésű vár létezésére utalnak, amelynek szabálytalan négyzet alaprajza volt. (…) Az a legenda született róla miszerint IV. Béla alapítása lett volna és ezért Bélavárnak nevezik.” Ezt olvashatjuk az egyik internetes lexikonban a Várasfenes határában található várrommal kapcsolatban, és a helyiek nemzeti öntudatát tovább erősítheti, hogy november 26-án, vasárnap délután ünnepi istentisztelet keretében avatták fel IV. Béla király (1206–1270) mellszobrát a református templomkertben. A helyszínre igyekezve, a megyét gyakorlatilag átautózva Érmihályfalvától Várasfenesig tapasztalhattuk, hogy mindenütt esős, hűvös idő volt domborzattól függetlenül. A kellemetlen időjárás ellenére megtelt a református templom, ahol Dénes István Lukács, a Bihari Egyházmegye esperese hirdetett igét a Krónikák könyvéből vett alapige mentén, Ezékiás júdai király történetéből példázva az örök érvényű intelmet, miszerint Isten mellett a nehéz időkben is ki lehet, ki kell állni. A szolgálatot a helyi gyülekezet élére alig pár hete került Fazakas Ildikó lelkész köszönte meg, köszöntve az egyházközség tagjai mellett a számos vendéget is, közöttük a később szót kapottakat, illetve Deák Árpád szobrászművészt, aki kézzel foghatóvá tette IV. Béla alakját, illetve a Belényesi-medence lelkipásztorait: Boros István nyugalmazott, korábbi belényesújlaki és Petrucz János jelenlegi belényesújlaki, Sebestyén László Ede köröstárkányi, Filep Attila kisnyégerfalvi, Nagy Brigitta belényessonkolyosi, és Réman István belényesi tiszteleteseket. A gyepűk védelme A helyi iskola I-IV. osztályosainak műsora következett. Elsőként azt a jelenetet láttuk, melyet Boros Gyöngyi tanítónő írt, s melyet 3 generáció előadott már, most pedig illett az alkalomhoz, hiszen IV. Béla korát idézi meg, ide értve Julianus barát hírhozatalát a közelgő tatát-veszedelemről, a tatárdúlást, az ország újraszervezését. Boros Annamária tanítványai versekkel, énekekkel csatlakoztak a műsorhoz, valamennyiük ruháját az Árpád-házi királyok címere díszítette. Mivel odakint a már említett esős idő volt, a szoboravatáshoz kapcsolódó beszédek is a templomban hangzottak el. Miután Molnár Szabolcs elmondta a helyi Csukás-Fenesi János: IV. Béla című versét, Miklós Mihály történelemtanár adott áttekintést a király életéről, arról, ahogyan a válságos körülmények között megerősítette az országot. A helyi vonatkozásra térve egyebek mellett megemlítette, hogy a király a gyepűk (határvonalak) védelmére építtetett várakat, ezek sorába illeszkedhet a fenesi is, melyet a település 1291-es első írásos említésekor már jegyeznek, tehát az előtt épült. Legendák máig élnek faluban, például, hogy föld alatti alagút vezetett a várba. Borsi Imre Lóránd, a megyei RMDSZ társadalmi szervezését felelős ügyvezető alelnöke beszédében hangsúlyozta: a szövetség az egyházakkal és a civil szervezetekkel karöltve igyekszik erősíteni a közösségeket „a végeken” is. Ezt szolgálják a szoborállítások, ahogyan Petőfi-szobor áll már Belényesben, Bartók-szobor Tárkányban, immár IV. Béla-szobor Fenesen, a későbbiekben Szt. László-szobor lesz Magyarremetén, II. Rákóczi Ferenc-szobor Belényesújlakon. Saját versét is felolvasta, melynek címe Bátor magyarok. „Szent béke virult” Szabó Ödön képviselő szerint „a sokszor szétszórt fenesieket” összehozta a szoborállítás ügye, mint közös cél, a kérdés, hogy egyszeri alkalomról van-e szó? IV. Béla kora történelmi tanulságának nevezte, hogy ne örökítsük a perlekedést, tanuljunk mások hibájából, tudjunk áldozatot hozni, és ne engedjük magunkat rossz eszközként felhasználni. Intésül ő is idézte (ahogyan az előtte beszélt két szónok is), IV. Béla sírfeliratát: „Csalfa lapult, szent béke virult, becsület vala ottan”, úgy vélve, hogy ennek a szellemiségnek kell tovább élnie. Az ugyancsak helyi Pantea Erzsébet is felolvasta az alkalomhoz illő saját versét, ezzel zárult a bő kétórás templomi esemény, mely után sor kerülhetett a szobor leleplezésére. A már kora esti szürkületben Dénes István Lukács esperesre és Szabó Ödön képviselőre hárult a feladat. Az esperes meg is áldotta az alkotást, mely tövébe koszorúk is kerültek,s melyet később, a sokadalom eloszlása után, többen mobiltelefonok fényénél tekintettek meg tüzetesebben, egy személy meg is jegyezte: nagyon szép szobor, erőteljes vonásokkal, ahogyan egy erőt sugárzó királyhoz illik. A programnak még nem volt vége, hiszen a kultúrházban mindenkit terített asztalhoz vártak, ugyanott népviseletbe öltözött fiatalok Benedek Judit által betanított táncot adtak elő. A vendégek még javában beszélgettek, koccintgattak, mikor Szőcs Lőrinc és zenekarának tagjai már hangoltak, hiszen nótaest kezdődött, melyet Borsi Imre Lóránd nyitott meg, s mely az RMDSZ szervezte közösségi eseménysorozat rész volt. Rencz Csaba / erdon.ro lapozás: 1-30 | 31-43
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
